Milyen a jó olvasónapló?

Milyen a jó olvasónapló?

A Szabados Ági-féle Nincs időm olvasni kihívásnak köszönhetően robbant be az életembe az olvasónapló fogalma, addig eszembe sem jutott megörökíteni az olvasmányaimat. Ifjabb koromban is szerettem a könyveket, amióta az eszemet tudom, könyvtártag vagyok, de mindig impulzusolvasó voltam, sosem volt tudatosság bennem ezen a téren. Pedig a tavalyi, végigolvasónaplózott év után nem is értem, miért…

By Reni 2020-01-30 0

Ezeket olvastam 2019-ben

Ezeket olvastam 2019-ben

Azért nem írtam mostanság, mert olvastam. Ebben az évben amúgy is sokkal többet olvastam, mint az eddigi évek során bármikor, és persze kevesebbet írtam róluk. Úgy tűnik, a dolog fordítottan arányos… Megosztom az idei listámat, aztán azt is, melyik volt számomra a tíz legjobb. Január 1. Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka 2. David Safier:…

By Reni 2019-12-31 0

Amikor a sci-fi csak a csomagolás

Amikor a sci-fi csak a csomagolás

A borítója tetszett meg Octavia E. Butler Hajnal című 1987-es, de magyarul csak idén megjelent regényének, aztán a fülszöveg, aztán az, amit a szerzőről találtam. Ezért kezdtem bele. De alapvetően gyarló vagyok, na, szeretem a szép könyveket, és teljesen biztos, hogyha valami gagyi kivitel lenne, kézbe sem vettem volna. Így viszont megismerkedtem a sci-fi műfajával,…

By Reni 2019-11-11 0

“Most aztán már tényleg elég!” – Ove

“Most aztán már tényleg elég!” – Ove

A Nincs időm olvasni kihívás fb-csoportjában korábban többször írtak a tagok a svéd Fredrik Backman könyveiről, főleg miután tavaly nyáron Mi vagyunk a medvék című regénye volt az egyik közös olvasmány. Bevallom, azt nem olvastam tőle, mert nem szimpatikus a dizájn, és főleg, mert a védőborítója alatt rikító narancssárga, és én utálom a narancssárga színt…

By Reni 2019-10-28 0

Mit ad nekünk az óraátállítás?

Mit ad nekünk az óraátállítás?

Olyan bejegyzés következik, ami enyhe lincshangulatot eredményezhet. Azzal a gondolattal, hogy KELL az óraátállítás, biológiailag, nem gazdaságilag, a szűk kisebbséghez tartozom, és attól függetlenül, hogy elfogadom, vagy még inkább, kénytelen vagyok elfogadni a többség álláspontját, miszerint pokolra az óraátállítással, szeretném kifejteni, hogyan is vagyok ezzel. Minden évben kétszer, márciusban és októberben tömegek kínlódnak miatta, tömegeknek…

By Reni 2019-10-27 0

1-2-4-5… amikor azt hiszed, királyul szelektálsz műanyagot…

1-2-4-5… amikor azt hiszed, királyul szelektálsz műanyagot…

Az, hogy szelektíven gyűjtjük a hulladékot, nem kérdés. Az sem, hogy minden egyes megtisztítva kidobott műanyagdarabért gondolatban hátba veregetem magam, hogy mekkora király vagyok, és rólam kéne példát venni… És akkor a témában jártas Ki? Ti&Mi, vagyis Kecskés Timi és Lippai Kitti szemléletformáló beszélgetős előadását hallgatva rájövök, hogy nemhogy király nem vagyok, de még bénán…

By Reni 2019-10-18 0

Barcelona a szél árnyékában

Barcelona a szél árnyékában

“…olyan ez a város, mint egy boszorkány. Bebújik az ember bőre alá, és mire észreveszi, már el is rabolta a lelkét.” (Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka, Európa, 2018, 597. oldal)   Prológus Ez az írás arról szól, hogyan éltem meg pár napos barcelonai utunkat. Előre gratulálok annak, aki úgy döntött, végigolvassa ezt a szöveget.…

By Reni 2019-09-25 0

Két kis szösz

Két kis szösz

Volt nemrégiben egy irodalmi pályázat, a JCDecaux novellapályázata. A legjobb húsz írást országszerte buszmegállókban lehet olvasni, amolyan pár perces irodalmi hűsölésként. Harmadik éve hirdetik májusban, nagyon népszerű, valószínűleg azért, mert az első három helyezettnek járó pénzjutalom elég csábító. Idén majdnem 4500 írás érkezett… Grecsó Krisztián a zsűri elnöke. Persze én is pályáztam. Nem kerültem be,…

By Reni 2019-07-07 0

A középkori kódexnek állatbőrszaga van…

A középkori kódexnek állatbőrszaga van…

A napokban zajlik a Magyar Könyvtárosok Egyesületének éves hagyományos Vándorgyűlése, azaz szakmai konferenciasorozata, most már az 51. Ezt a nagy múltú találkozót minden évben más városban rendezik meg, idén Székesfehérváron a mi könyvtárunk a házigazda. A kismillió feladatból, amivel a közel 700 könyvtáros kolléga vendégül látása jár, mindenki bevállalt valamit, én örömmel kísértem az érdeklődőket…

By Reni 2019-07-03 0

Hátborzongatás, vérfagyasztás, letehetetlenség

Hátborzongatás, vérfagyasztás, letehetetlenség

Legalább fél évet vártam, hogy elolvashassam végre Carlos Ruiz Zafón Marina című regényét. Decemberben épp olvasónál volt, előjegyeztem, de elég ramaty állapotban érkezett vissza a könyv, így elküldtük kötészetre, ahol sokáig parkolt a szokásos év eleji folyóiratkötések miatt. Igen közel jártam a megvásárlásához, de biztosra vettem, hogy abban a pillanatban elérhető lesz a könyvtárban, mihelyt…

By Reni 2019-05-21 0