A Halál Szamarrában
– Tessék, itt az első.
– Ez mi?
– Az volt a feladat, hogy egy meglévő történetből kellett novellát írni a három szereplő szemszögéből. Úgy értem, hogyan látják az eseményeket mindhárman a maguk szemszögéből?
– És mi az alapsztori?
És mit csinál a Halál Szamarrában…?
Élt Bagdadban egy kereskedő. Egy napon leküldte a szolgáját a piacra, de a szolga kisvártatva visszajött, sápadt volt és remegett, és azt mondta.
– Gazdám, az imént, amint ott álltam a piacon, valaki megbökött a tömegben, megfordultam, és láttam, a Halál az, aki engem megbökött. Rám nézett, és tett egy fenyegető mozdulatot, kérlek hát, add oda a leggyorsabb lovad, kivágtatok a városból, hogy elkerüljem a végzetem. Szamarrába megyek, ott a Halál nem talál meg.
A kereskedő odaadta a legjobb lovát, a szolga felpattant rá, a véknyába vágta a sarkantyúkat, hajszolta, ahogy csak bírta. Akkor a kereskedő lement a piacra, meglátta a tömegben a Halált és hozzá lépett.
– Miért tetted azt a fenyegető mozdulatot a szolgám felé, amikor találkoztál vele?
– Az nem fenyegető mozdulat volt, egyszerűen csak meglepődtem. Csodálkoztam, hogy itt látom Bagdadban, úgy volt, este Szamarrában találkozunk.
Túlvilági könyvklub
Az üzletember – Hakim Smith
„Ez is egy mennyire rohadt nap! Nyakig ülök az elintéznivalóban, este tárgyalásom lenne a Zarával a textiláru miatt, ez lehetne az év üzlete. Erre beállít ez az alak, aki magát a Halálnak nevezi. Hagyjuk már a hülyeséget, nincs is túlvilág! Bár, ha létezne, másra számítanék. De ahhoz képest elég jól mutatott abban az Armaniban – megjegyzem, tőlünk van az anyag, tavaly kötöttünk szerződést velük, erre büszke vagyok.
Szóval azt mondja nekem a tag, hogy elvinne. Mondtam neki, vigye Ahmedet, ő elég értékes munkatárs, jó csere helyettem. Azt nem tettem hozzá, hogy úgyis kifele áll a szénája, így nem kell vesződnöm a kirúgással meg a végkielégítéssel, több pénz marad a cégben. Megbeszéltük, hogy leküldöm a piacra a srácot az új festékek miatt. Fél óra sem telik bele, kivágódik az irodám ajtaja, Ahmed rohan be lélekszakadva, hogy azonnal adjam a „legjobb lovat”, Szamarrába kell mennie, és menjek én is, este életmentő megbeszélés lesz, többet ő sem tud. Dehogy megyek, van elég dolgom, menjen egyedül, mit érdekel engem, milyen ügyletei vannak! Odadobtam neki a Mustang slusszkulcsát.
Érdekelt viszont, mi történt valójában, lementem a piacra. Látom, ott ül a pasas a kedvenc éttermem teraszán, jegyzetel szorgalmasan.
– Mit fenyegeted azt a szerencsétlent? Nem erről volt szó! Azt mondtad, viszed helyettem, hát vigyed, engem meg felejts el, nem érek rá.
– Szép napot Önnek is, kedves Uram!… Úgy rémlik, amikor először tárgyaltunk, sokkal simulékonyabb voltál. Nem fenyegetek senkit, csak teszem a dolgom. Szamarrában találkozunk egy kávéra. Örülnék, ha te is jönnél, van egy projektem a számotokra. Egy mentőöv, ha úgy tetszik.
– Este tárgyalásom lesz a…
– Leszarom a Zarát, hidd el. Meg az amerikai felmenőidet. Meg azt a kis sikkasztást 3 évvel, 3 hónappal és éppen 3 nappal ezelőtt. Ohh, a szeretőid, időrendben Fatima, Amira, Rahma, Nour és Leila soráról se feledkezzünk meg, na azt is leszarom. És szerintem te is le fogod.
– Honnan tudsz te ezekről?…
– Jössz este Szamarrába, vagy most azonnal viszlek? És közben a srácért is elugrunk. Hm?
Na, akkor gondolkodtam el, hogy talán érdemes leülni egy beszélgetésre ezzel az alakkal.”
Az alkalmazott – Ahmed Avraham
„Ez a cég a legjobb a világon. Itt aztán el lehet sunnyogni a hátsó raktárban. Matatok a festékekkel, pacsmagolok valamit, a kutyát se érdekli. Felveszem hó elején a zsét, és indulhat a buli. Én vagyok az éjszakai negyed császára, egy hatalmas banzáj az egész életem. A főnök annyira laza, nemcsak cafeteria van, hanem havi ruhapénz is, a legmárkásabb ügyfeleinktől kapjuk a méretre szabott ruhákat! Meg hát jól is nézek ki, na. Szép testre szép ruha. Nem véletlen, hogy lógnak rajtam a csajok.
Reggel behívott a főnök, kezembe nyomott egy köteg készpénzt, azt mondja, kellenének új festékek, menjek le a piacra Mohamed apóhoz, ő tudni fogja, mit adjon. Gondoltam, a vásárlás előtt bedöntök egy kávét, beugrom a dohányboltba is, ez annyi pénz, Haki’ úgyse veszi észre, tesz az a könyvelésre magasról.
Ahogy ott állok a sorban a kávézónál, érzem, hogy megbök valaki. Hátrafordulok, hát ott áll egy sötét öltönyös, elegáns fószer fekete kalapban, olyan magas, én még ilyet nem láttam, hátrazselézett fekete haja van, szájában kubai szivar, a kezében egy brutálisan kimunkált, faragott sétapálca, azzal bökdösött. Volt benne valami hisztérikusan ijesztő, azonnal tudtam, hogy oltári nagy bajban vagyok, úgyhogy elrohantam. Volna, de elkapott…
– Idefigyelj kissrác! – Azt mondta nekem, kissrác… – Eljöttem érted, mert újabb tagok kellenek a túlvilági bridzsklubba, és úgy hallom, kiválóan játszol. És te vagy a környék legmenőbb kiskakasa. Kéne egy jó partiarc odaátra.
– Allah szerelmére, mi a francot akar tőlem??
– Adok még egy hónapot a nyüves kis életedből, hogy elrendezd a dolgaidat. De ezért jattolnod kellene. Szamarrában találkozunk este az Alhaya kávézóban és megbeszéljük. Este 8-kor. Ne késs.
– Nézze, nem lehet alkut kötni? Még fiatal vagyok a túlvilághoz! De ott van Smith, a főnököm. Gazdag is, öregszik is, neki már mindegy itt, elérte, amit akart. Vigye őt helyettem!
– Vág az eszed, kölyök. – És elvigyorodott, nem hiszem el, a hideg futkosott tőle a hátamon. – Hozd az amerikait is, megnézzük, kit hogyan lehet megmenteni a haláltól.
– Mit kell csinálni? Esküszöm, bármit megteszek!
– Csak egy kis házi feladat. Papírmunka. Semmiség.
Kezdtem megnyugodni. Nem lehet olyan vészes…
– Azt mondja már meg, miért pont Szamarra?
– Nemtom. Nem voltam még ott, jó helynek tűnik.”
A Halál
„Volt egy munkaügyi mélypontom pár száz évvel ezelőtt. Kiégtem. Felkerestem a vezetőséget és elpanaszoltam, hogy egyhangú a munkám. Mindig ugyanazt kell csinálni: minden alkalommal megjelenni a soron következőnek, és a bánatos lelkeket kísérgetni a földi életből… és még csak beleszólásom sincs abba, melyik irányba kell őket vezetni, föl, vagy le. Ideadnak egy listát a nevekkel, és egy hónap áll rendelkezésre beküldeni a lelket, csak annyit dönthetek el, mikor megyek a szerencsétlenért. Semmi karrierlehetőség. A fizetés pocsék. Kollégát se kapok, akivel meg tudnám beszélni az eseteket. A szupervízió lehetőségét már nem is említettem. Azt hiszik, nekem nem kell feldolgozni a sok borzalmat, engem úgyse kerget a halálba ez a sok szörnyűség… Kilátásba helyeztem, hogy felmondok.
Megértőnek mutatkoztak, pontosan tudták, hogy nincs még egy ilyen hülye, aki bevállalja ezt a szar melót. Meg aztán, nyilvánvaló, hogy én értek hozzá a legjobban. Azt mondták, próbáljak feltöltődni, levezetni a stresszt, jó megoldás, ha sportolok, meditálok (esetleg imádkozom – ezen felröhögtem), vagy találok egy hobbit, valamilyen művészeti tevékenységet.
Az olvasás kikapcsol, de a teljes világirodalmat fejből tudom már, hála az örök életnek. Viszont támadt egy jó ötletem Nem tiltja ugyan a szabályzat, de nagyon sokáig nem álltam szóba az áldozatokkal. Az elején még meghallgattam őket, de elegem lett a rinyából. Mindig ugyanaz a lemez: még sok dolgom van az életben, vigyél helyettem valaki mást, nem akarom itt hagyni a szeretteimet blablabla. És persze mindegyik zokog.
A következőt találtam ki: amint megkapom a listát, első nap odamegyek a jelölthöz, és megmondom neki, kap még egy hónapot az életéből, ha megírja élete legtutibb sztoriját egy komplett regényben. Persze mindegyik tiltakozik, mondván, megőrültem, ilyen rövid idő alatt nem lehet. De bizony, kicsikéim, lehet azt, ha az életed függ tőle, úgyhogy jó lesz, ha még ma nekiülsz, vagy most azonnal jöhetsz velem. Eddig még senki nem jött önszántából, inkább bevállalják. Azt hiszik, ha megcsinálják, lesz tovább is. És, édes jó Istenem! Mennyi kreativitás lapul egy emberben! Soha ilyen jó könyveket nem olvastam! Egész könyvtáram van már, és nemrég megalapítottam a Túlvilági Terápiás Könyvklubot (TTK). Vagyunk még páran a Menny&Pokol Zrt.-nél, akiknek kell a ventilálás.
Volt nemrég egy érdekes esetem. Bagdadban jártam egy üzletembernél, bizonyos Hakim Smithnél. Apja amerikai. Textilmanufaktúrája van, jól megy neki a bolt. Nyilván nem akart jönni, de elég nagyképű volt, mint aki nem hiszi, amit lát. Felajánlotta maga helyett az egyik kiváló alkalmazottját, a festőt, Ahmed Avrahamot. Ismerős volt a név, belenéztem a listába, és láttam, hogy ő is ezen a napon szerepel. Most akkor mi legyen? Ebből a fószerből nem nézek ki egy épkézláb mondatot se. Mindegy. Belementem az alkuba. Ilyen sötét lelket, gondoltam, ebből pokol lesz. Persze, ő nem tudhatta, hogy Ahmeddel egy lapon szerepel. Megbeszéltük, hogy a piacon találkozom a sráccal.
Le is jött, de nem vett észre, megböktem. Úgy megrémült, csak azért nem tudott elszaladni, mert elkaptam. Megmondtam neki, hogy estére legyen Szamarrában, egy kávé mellett megbeszéljük, hogyan tudná menteni az életét, menjen az Alhaya kávézóba. Erre alkudozni kezdett, hogy vigyem a főnökét, mindenki jobban járna. Hát ennek is milyen lelkivilága van már? Mondtam neki, hozza az amerikait is, megtárgyaljuk a dolgot.
Beültem egy étterembe megírni a heti munkatervet, erre látom, jön Smith, egyenesen felém. Kérdezi, mit fenyegetem azt a szerencsétlent? Dehogy fenyegetem, projektmegbeszélés lesz Szamarrában, hívtam őt is. Este találkozunk az Alhayában. Ők még nem tudják, amit én már igen: ketten összehozzák nekem az évszázad nagyregényét, aztán mehetnek kézen fogva a pokolba…”