Tánc a könyvtárban
Nem nyilvánosan, annyira azért nem ment el az eszem. 😀
A leltárból még hetek, hónapok vannak hátra, azokat a könyveket keressük most, amik valamiért kimaradtak az évekig tartó leltárazásból. Ez annyit jelent, hogy a kollégák, akik nem a kölcsönzőpultnál vannak épp, a fenti és a lenti raktárakban padlótól plafonig terjedő rengeteg polc között a kimaradt könyvek után vadásznak. Ez többnyire magányos elfoglaltságot jelent. A négy raktár közül a negyedikben bóklásztam ma délelőtt. Egy lélek sem volt a közelben. Ez az alsó raktár kész labirintus. Tekeregnek mindenfelé a polcok, megy az ember, és egy könyvekkel megrakott zsákutcába téved, onnan aztán se jobbra, se balra. A kincskeresős játékban sámlira állva a legfelső polcon, a padlószinten pedig rendesen négykézláb kúszva lehet keresni a könyveket. Ha megvan a cím, megörül az ember, aztán az egyedi leltári számmal azonosítja a zsákmányt. Ami vagy megvan, vagy nincs. Mert oké, hogy Shakespeare: Hamlet, de ha az öt meglévő példányból egyik sem az, amit keresek, akkor nincs találat.
Ebben a komplett univerzumot jelentő nyugalmasságban úgy döntöttem, előveszem a pörgős zenéket tartalmazó lejátszási listámat, hogy feldobjam a keresést. A fülembe zenét dugaszolva végigtáncoltam a sorokat, amíg a villanykapcsolókat, majd a könyveket kerestem, közben hangot ki nem adva tátogtam a szövegeket (amiket nem tudok). Maradék lélekjelenlétem nem engedett a teljes önátadásnak. (Meghallhatta volna a másik raktárban ügyelő kolléga, és feljött volna, hogy megnézze, mit művel ez az elmeháborodott…) Észveszejtőnek, dögösnek és vagánynak éreztem magam, miközben valószínűleg nem nyújthattam elegánsabb látványt egy betépve ugrándozó majomnál. Ez egészen biztos. 😀
Jó lenne ezen a ponton egy sztori arról, hogyan lepett meg valamelyik hímnemű könyvtáros kolléga, és elképedése után miképpen kapaszkodott a könyvespolcba a sírva röhögéstől, de szerencsére ez nem történt meg… Ha jobban belegondolok, simán előfordulhatott volna, elvégre a szakkönyveket végigböngésztük, és a szépirodalmi raktár volt soron, ahol én is keresgéltem… Vagy az is lehet, hogy észrevett valaki, csak én nem vettem észre a fülembe ordító zenétől. Bár, nem láttam furcsa fényeket a szemekben, mikor visszatértem az élők közé.
Baromi jól szórakoztam, iszonyatosan sok könyvet megtaláltam, és a széles vigyort egész nap nem lehetett letörölni a képemről. Délután a pultban adtam belőle az olvasóknak is, örültek neki. 🙂
(A fotón a négyes számú táncparkett látható.)
Előzmény itt:
Könyvtáros vagyok két napja
Könyvtáros vagyok 3 napja
Könyvtáros vagyok 4 napja
Egy hét a könyvtárban
Hogyan rúgjunk öngólt elegánsan?
A könyvhalmozás művészetéről
Az intézmény arca te vagy