Hogyan rúgjunk öngólt elegánsan?
- Kelj fel reggel időben.
- Indulj el a munkahelyedre, de legyen benne pár perc késés, amit útközben némi sietséggel behozol.
- Kezdj el dolgozni, közben válts néhány szót a kollégákkal. Lehetsz jókedvű nyugodtan.
- Találkozz a vezetővel, aki megkérdezi, hogy…
Délelőttös voltam pénteken, fél nyolcra érkeztem a könyvtárba, majd nekiálltam a szépirodalmi polcok pakolásának. (Közben rám vetette magát Stephen King: Az írásról c. könyve, megadtam magam az erőszakoskodásnak…) Miután ezzel végeztem, átmentem a szakkönyvekhez, és azokat rendezgettem a másik új kollégával, akivel nagy vidámságban a szakok-jelzetek mikéntjét diskuráltuk éppen, amikor megjelent a részleg vezetője. Megállt előttünk homlokráncolva, és felvetette, hogy nem délutános-e véletlenül valamelyikőnk. Kolléga mondja, ő nem, megnézte. Mondom, én sem…
Gondolatom 1: Lehet, hogy elnéztem valamit, és mégis én vagyok a délutános?…
Gondolatom 2: Ennyire nem lehetek dilettáns, biztos a kolléga nézte el!
Felmentem az irodába azért, kézbe vettem a beosztást. Szerintetek?… Nyilván én voltam délutánra beírva. Akkor most mi legyen? Hazamenni nem érdemes, másfél órát lődörögni megint hülyeség, úgyhogy úgy beszéltük meg, lenyomom hatig, aztán a pluszba gyártott két és fél órát megkapom valamelyik napon. Ekkora öngólt régen rúgtam már! Az a szerencse, hogy a kezdeti lelkesedés miatt nem bánkódtam különösebben, de gyanítom, ha ez hónapok múlva történik velem, a kardomba dőlök. (Vagy nem. Nem vagyok jós.)
A raktárban kúszva-mászva leltárból kimaradt könyveket vadásztam, a pultban segítettem a pénteki szokásos nagyroham könyváradatát eltüntetni, aztán olvasószolgálat volt estig. A pár perces üresjáratokban a King-könyvet olvastam, és igyekeztem nem hangosan felröhögni.
Aszongya (széplelkűek forduljanak el!):
– Dave! – mondtam. – Vigyél haza! Nyomiznom kell! (Ezt a szót használtuk erre a sajátos műveletre.) David hallani sem akart erről. – Eredj a bozótosba! – mondta. Legalább fél órába telt volna, ha hazavisz, és esze ágában sem volt egy ilyen alkalmat elszalasztani, csak azért, mert a kisöccse kakilni akar.
– Nem lehet! – válaszoltam, teljesen elképedve az ötlettől. – Nem tudom kitörölni a fenekem!
– Dehogynem – mondta Dave. – Töröld ki levelekkel. A cowboyok és az indiánok is így tesznek.
Addigra valószínűleg mindenképpen túl késő lett volna hazamenni; gyanúm szerint nem volt választásom. Mellesleg elbűvölt az ötlet, hogy úgy szarok, mint egy cowboy.
Mire este hazaértem, erősen vágytam a vízszintes testhelyzetre. Fél kilenckor snitt.
Úgy érzem, ettől fogva alaposabban szemügyre veszem a beosztást. 😀
Előzmény itt:
Könyvtáros vagyok két napja
Könyvtáros vagyok 3 napja
Könyvtáros vagyok 4 napja
Egy hét a könyvtárban
Folytatás itt:
A könyvhalmozás művészetéről
Az intézmény arca te vagy
Tánc a könyvtárban