Gyilkosság Monet-val a háttérben
Hirtelen felindulásból elkövetett könyvfesztiválos krimivásárlás történt a múlt hétvégén. Április 25-28. között tartották az éves könyvbulit Budapesten, amire idén először jutottam el. Bujtogattam egy ideig a családot, de érdeklődés híján végül egyedül mentem, amit egyáltalán nem bántam meg, mert akkora tömeg volt, ami garantáltam őrületbe kergeti a kevésbé megszállott résztvevőket. Ráadásul vadászidénynek hirdettem meg a programot a magam számára, és ez erősen igénybe vette volna az idegrendszereket.
Öt könyvet hoztam (és egy vászontáskát):
- Gárdos Péter: Hét mocskos nap
- Szabó T. Anna: Törésteszt
- Elena Ferrante: Amikor elhagytak (olvastam, igen, de szerettem volna, ha megvan nekem ez a könyv)
- Shunmyo Masuno: Az egyszerű élet művészete
- Michel Bussi: Fekete vízililiomok
Az első három jórészt tudatos választás eredménye, az utolsó kettő esetében pedig az impulzusszerű megszerzési kényszer elhatalmasodásáról beszélhetünk. Ki ne vágyna egyszerű életre, egy buddhista szerzetes, zen mester gondolatai nyomán? És ki ne vágyna egy jóféle krimire, ha még soha nem olvasott olyat, és jók a kiszemelt mű ajánlásai? Hát én! Így került a kosárba a Fekete vízililiomok. Hozzáteszem, mit sem sejtve arról, hogy a “Nincs időm olvasni kihívás” májusi témája a krimi lesz, mert akkor még április volt.
Franciaország, Giverny, Monet utolsó 30 évének lakóhelye, 2010. De a szálak elnyúlnak 1937-be, meg Monet korába művészettörténeti hátteret adva az egész cselekménynek. Azt írják róla, olyan, mint egy impresszionista festmény. És tényleg! Gyönyörűszép, zöld és virágzó környezetben játszódik a történet, a leírások találóak, jól elhelyezettek és nem terjengősek, épp annyi, amennyi a hangulat megteremtéséhez szükséges.
Van három nő, egy 11 éves tehetséges festő kislány, egy harmicas, szépséges tanítónő, és a malomházban lakó vén banya, a sztori elbeszélője. Van egy gyilkosság, és van két rendőrfelügyelő, akik rommá nyomozzák magukat, de nem akar összeállni a kép. És kábé senki és semmi sem az, akinek és aminek látszik. Amikor már azt hinnéd, ez egy olyan krimi, ami egészen olyan, mint a többi krimi (amiket sosem olvastál, mert nem olvasol krimit, csak a nem annyira megalapozott előfeltevéseid vannak…), akkor olyan fordulatot tesz bele a zseniális író, hogy hirtelen asse tudod, mi van. Aztán ahogy tisztul a kép, folyton csak az a gondolat van, hogy a fenébe pattant ki Bussi fejéből ez a kitalálhatatlan megoldás? A borító marketingízű szövegét: “A modern detektívregény történetének legötletesebb csattanója.” (Sunday Times) nyugodtan komolyan lehet venni.
Nem tudom, mit írjak még róla, innentől minden szpojler lenne, így itt be is fejezem, de én mondom, el kell olvasni ezt a regényt. Abszolút jó döntés volt megvenni saját polcra – pedig megszólalt bennem a fenntartások ördöge -, de tutira újra fogom olvasni, és akkor (tudva már a végét) jobban rálátok szerkezetileg, hogyan rakta össze a szerző. Első kriminek teljesen korrekt volt.
Egyébként tavaly novemberben voltunk Bécsben egy villámlátogatásra az Albertina múzeumban, ahol Monet életművének időszaki kiállítása volt. Egy csoda… Azóta a telefonom háttérképe egy Monet-vízililiom. És hát természetesen könyvjelzőt is hoztam onnan, aminél stílusosabbat találni sem lehetett volna ehhez a könyvhöz.
