Elvesztem a labirintusban…

Komolyan mondom, Zafón tönkretesz. Elolvastam az Elfeledett Könyvek Temetője 3. kötetét, aminek a címe A mennyország fogságában. Olyan ez a sorozat, mint egy irodalmi labirintus, ezt a szerző is írja. Bolyongtam benne, és jól elvesztem. Zafón szerint nincsen eleje és vége a történeteknek, csak bejárataik. Mindegy, melyik kötettel kezdi az ember, és mindegy, hányat olvas el, mindegyik könyv kerek egész. Mégis az van, hogy bár úgy terveztem, idővel (ahogy épp sikerül) az összeset elolvasom, nem bírok elszakadni tőle. Akarom az anyagot, mint egy rossz függő. Botrány! Elvesztem.

Hiába próbálkozom más remek olvasmányokkal, nem akaródzik belendülni, mert úgy várom a könyvesbolt értesítését a 2. kötetről, az Angyali játszmáról, mint a megváltót. Megvan ugyan a könyvtárban, de már előre eldöntöttem, hogy nem egyszer olvasom el a könyveket, így szeretnék saját példányt belőlük. Kivehetném, amíg megérkezik az enyém, de ezt a függőséget csak úgy lehet kimaxolni, ha fizikailag is a sajátot szimatolom és taperolom körbe, és illetem a szemeimmel elsőként. Na. Asszem, nekem tényleg annyi…

Egyébként a 4. kötet, a Lelkek labirintusa több, mint 800 oldal, és akkora, mint egy lexikon. Nem tudom, azt hogyan fogom cipelni, mire a végére érek. De jó sokáig fog tartani legalább. 😀