Kis helyi barokkológia – indul a bazilika-puzzle
Volt pár olyan időszak a történelemben, amikor minden a feje tetejére állt, és ekkor igazán érdekes és értékes új művészeti irányzatok (is) születtek. Elfordulás a régitől, fejlődés, új látásmód, és a keretek feszegetése vezetett a megújuláshoz. Egyik ilyen csodás korszak volt az a kb. 200 év, amíg a barokk tombolt az 1600-as és 1700-as években, hogy aztán az utána következő klasszicizmus szénné csúfolja és ódivatúnak bélyegezze. (Aztán persze a következő irányzat ugyanezt tette a klasszicizmussal, hogy aztán az is erre a sorsra jusson. A történelem megismétli önmagát – mondhatni közhelyeskedve.)
Tehát a barokk nagy korszaka bearanyozta a modern világot – khm, szó szerint. A díszítésbe és a mintákba, cirádákba való monumentális belebonyolódás és túlzások jellemzik művészetét. Minél nyakatekertebb, annál jobb! Ez itt az ellenreformáció, a hitviták és a nagy abszolutista uralkodók korszaka. Ha valakit érdekel a téma, milliónyi anyagot talál a neten és a könyvtárakban, ezért nem végzek kutatómunkát a barokk összegzésére. Amiért írok róla, az a helyi vonatkozású kiállítás, barokk templomséta, és a fehérvári bazilika belső terének régészeti feltárás és felújítás miatti szétszedése. Lenyűgöző, ahogy a helyi barokkocskáról lerázzák az évszázados port, és beállítják a reflektorfénybe csillogni.
A Barokk mennyország című kiállítás a Csók István Képtárban tekinthető meg október 23-ig. A székesfehérvári Szent István székesegyház, vagyis a bazilika befejezésének 250 éves évfordulója sok más jubileuma mellett épp egybeesik a templombelső megbontásával, így adott volt a lehetőség, hogy az onnan kihozott műtárgyakat egy szép kiállításon mutassák be a közönségnek ebből az alkalomból. Igaz, amíg a templomban voltak, addig is bárki megszemlélhette őket, de ez így más. Kilépnek hagyományos szerepükből, amelyben a liturgiát szolgáló kegytárgyak, és előtérbe kerül képzőművészeti alkotás mivoltuk. Elég furák egyébként a természetes környezetükből kiragadva. Most konkrétan az állatkert jut eszembe, hogy szép meg jó, de azért azoknak a kis állatoknak mégsem ott van az igazi élőhelye. Ezek a szobrok, festmények és tárgyak is a bazilikába tartoznak igazából, és nyilván, ha vége az évekig tartó feltárásnak és restaurálásnak, akkor vissza fognak kerülni oda, és újra kegytárgyként funkcionálnak. Addig pedig megadatik ez a pár hónap, hogy megcsodálhassuk őket a képtárban.
A tárlat a Szent István Király Múzeum és a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum közös munkája. Nagy gonddal összeállított anyag, a legbecsesebb kincsekből. Több, mint száz tárgy! A belépőt kapásból a kórus karzatának díszes, faragott korlátai fogadják, aztán a lépcsőn felfelé haladva egymás után tekinthetők meg a hatalmas festmények és a szobrok, amik a templomban a földszinten helyezkedtek el. Inverzió! Ami fent, az lent, ami lent, az fent. Különösen nagy élmény, hogy a festményeket egészen közelről meg lehet nézni, a festékréteg repedéseit és az ecsetvonásokat jól megvizsgálva. Egy templomban ilyet nem csinál az ember. Hogy nézne az ki? Odadugod az orrodat a vászonba… nem, nem! A restaurálási kutatóablakok is fel vannak már festve a képeken, hihetetlenül szép világosak és tiszták lesznek, ha a szakemberek befejezik rajtuk a munkát. Kicsit olyan, mint egy fényerőállítás a képszerkesztő programban, csak ehhez nem kell ész, ahhoz viszont a magas szintű képzőművészeti képzettség mellett nem kis bátorság szükséges. Legalábbis szerintem. Ezen a művészettörténész-restaurátor kollégák lehet, felkacagnak. De én tuti nem mernék hozzányúlni ezekhez a több száz éves műremekekhez.
A szobrok elég érdekesek. Mit vesződjön a művész az alkotások hátsó részével, az úgyis a falhoz van támasztva, nem nézegeti senki! Úgyhogy bizarr módon a szentek hátulján hányaveti üregek fedezhetők fel, és teljes döbbenet, hogy amíg a bazilikában láttam a szobrokat, fel sem merült, hogy fából vannak, olyan profin festették őket kőszínűre. Meg nyilván, az ember nem taperálja kíváncsiságból. Szóval nem kőszobrok.
A régészek által bevett bazilikába is sikerült bejutnom félig-meddig bennfentes lévén, mivel turisták, kíváncsiskodók nem mehetnek be. Megcsodálhattam, milyen, amikor jórészt ki van pakolva, és fel van állványozva. A padtömbök helyén feltárást kezdtek meg a szakemberek, a kőlap alatt pár centiméterre máris középkori falmaradványokat és csontokat találva. És a munkálatok még csak most kezdődtek. A mellékoltárokban a hatalmas oltárképek és szobrok helyén szürke a fal a keret vonalát követve. Az alkotások a képtárban vannak. A szembemiséző oltár kopaszon díszeleg, mögötte a főoltár lépcsőjén a leszedett kis puttók, felhődarabok és cirádák gondos sorrendbe rakva pihennek. Üres lett az orgona előtere is, a hangszert nejlonborítás védi. A freskókon mindenfelé a restaurálás előkészületei, a kis kutatóablakokban megtisztított felületek sejteni engedik, milyen szép lesz minden a műveletek után.
A bazilika üres templomépület, műveleti terület, régészek aranybányája, restaurátorok kihívása. Bezárt egy időre, kipiheni az elmúlt 250 évet. Egyáltalán nem meglepő, hogy ez a munka a tervek szerint négy évig fog tartani. Mire mindent végigásnak, dokumentálnak, helyreállítanak, visszapakolnak, míg a restaurátorok a képeket, szobrokat, freskókat megújítják… Na de ha készen lesz, valamikor 2022-ben, pompás lesz!
Néhány adat és érdekesség a kiállítás anyagából:
- Az 1700-as években a jezsuiták győzködték a fehérváriakat, hogy tán illene felújítani az omladozó bazilikát, de elengedték a fülük mellett. Aztán Buffleur Gáspár jezsuita atya lépett egy nagyot kínjában: a nagypénteki szertartáson elegánsan megkorbácsolta magát, és ez végre felrázta a rezignált népet. Az első adomány egy szegény özvegyasszony utolsó garasa volt, míg az utolsó hozzájárulás Mária Terézia 6855 forintja, ami mai összegre lefordítva milliárdos nagyságú támogatást jelentett. Így készült el a templom 1768-ban.
- Mária Terézia 1777-ben gyorsan püspökséget is alapított Fehérváron, első püspöke Séllyei Nagy Ignác lett. Így vált a plébániatemplomból székesegyház. És hogy teljes legyen a kép, 1778-ban Szent István fejereklyéjét is a városnak ajándékozta.
- A bazilika két festőművésze a kiemelkedő tehetségű Johann Ignaz Cimbal (1722-1795) és a bécsi akadémia professzora, Vinzenz Fischer. Cimbal készítette a mellékoltárok festményeit és a freskókat, Fischer pedig a Szent Istvánt ábrázoló monumentális főoltárképet, mely mérete miatt (3,1×6 méter) nem fért be a képtárba. A freskókat meg nyilván nem lehet kiállítani. Úgyhogy ezeket az alkotásokat eszesen érintőképernyős számítógép segítségével tették elérhetővé a kiállításon.
- 1938-ban, Szent István király halálának 900. évfordulóján a pápa “Basilica minor” címet adományozott a templomnak, azóta nem csupán székesegyház, hanem bazilika.
- 2016-ban egy 20 fős szakértői csapat hónapokon át tartó vizsgálódásának eredménye az a több ezer oldalnyi dokumentum, amelynek alapján összeállt a bazilika restaurálásának koncepciója. A négy évre tervezett munka során megújul 961 db műtárgy: angyalszobrok, stukkók, 2061 nm falkép, 800 nm műmárvány felület, 800 nm márványfestett felület, 14 db, összesen 66 nm olajkép, 42 fából faragott szobor stb.
- A Barokk mennyország kiállítási anyaga 18 db életnagyságnál nagyobb szobor, 12 db olajfestmény, 12 db angyalszobor, 20 db aranyozott korinthuszi fejezet, 4 db akantuszrács, címeres padmellvéd, Mária Terézia ajándékai, liturgiához használt és a sekrestyéből származó tárgyak.
