Vajon elhagyja-e a papi pályát Frank atya?…
Elég sok mindent és sokmindenfélét sikerült összeolvasni, mióta nem írtam a blogra.
Aszongya:
1. Szabó Magda: Az ajtó (csodásan megírt női sorstörténet önéletrajzi ihletből)
2. Lisa Kleypas: Karácsonyéj a Péntek kikötőben (könnyed karácsonyi romantikus, film is készült belőle)
3. Guillaume Musso: Az angyal hív (ez egy szépen összerakott szövevényes krimi)
4. Christopher Moore: A leghülyébb angyal (teljesen beteg karácsonyi sztori, sírva röhögtem rajta)
5. Raphaëlle Giordano: A második életed akkor kezdődik, amikor megérted, hogy csak egy van (életszemléletmegváltoztatós motivációs regény)
6. Paul Burke: Frank atya (katolikus pap, aki nem hisz Istenben és még be is csajozik…)
Asszem elég vegyesre sikerült, látom most, hogy így összeszedtem. Irodalmi mindenevő vagyok, úgy tűnik. És legfőképpen azt a zseniális írói teljesítményt csodálom, ami ezek mögött a regények mögött meghúzódik.
Írjak mindegyikről, vagy válasszak egyet? Hm… hm…
Azt hiszem, választok inkább, és legyen ez az utolsó, Frank atya, több okból is, és ezek közül csak egy, hogy rendkívül kedélyborzoló olyan témába tenyerelni, ami sokaknál lelöki a láncot.
Természetesen a könyvtárban ‘esett rám’ a könyv pakolás közben, és azzal a szokásos lelkesedéssel kölcsönöztem ki saját magamnak, amivel minden nap hazacibálok egy újabb példányt… vagy inkább többet. Az a rettenetes, hogy folyton erőlködöm, hogy tíznél több könyv ne legyen nálam, de mikor kettőt visszaviszek, hármat hozok haza. Sose lesz ennek vége, azt hiszem… (Bár azok után, hogy egy kolléga jómúltkor nálam adott le három könyvet, és rápillantva a státuszára, azt láttam, hogy 37 darab könyv van nála, igazán szóra sem érdemes az a 13, ami most nálam parkol.)
Hosseini, Sparks, Starnone és Wass Albert mellett ismeretterjesztők ikigai, könyvkiadás, kalligráfia, rendrakás és pénzügyi témában. Elég vegyes ez is. Ja, és akkor még nem beszéltem a saját könyvekről, amik után epedezem, pl. napi szinten bámulom Zafóntól az A szél árnyéka legújabb, csodás kötésű, nyomdaillatú példányát, hogy mikor kezdhetem már el végre. (Azért nem most, mert nagyon vastag, nem akarom cipelni, tönkremegy. Meghagyom az ünnepek közé.)
Na, de térjünk vissza Frank atyához.
Burke első könyve (2001-es), és úgy tűnik, tőle ezt az egyet fordították magyarra. Sajnos. Nagyon sajnos! Ez a briliáns stílus, a szokatlan, zseniális hasonlatok és gondolattársítások, a gördülékeny megfogalmazás, az egymásra épülő cselekményszövet, amiben mindennek és mindenkinek helye és jelentősége van, nincsen felesleges fecsegés, találó párbeszédek, a megfelelő távolságtartás, amivel mégis megfogja az embert a szereplői iránt, utánozhatatlan. Na, emberek, én így szeretnék írni!
Az első 50 oldalon nem gondoltam, hogy ennyire megfog. Tetszett a megvalósítás, ezért szándékoztam végigolvasni, de mindinkább vezetett bele a történések sűrűjébe, én meg képtelen voltam letenni, nem tudtam volna aludni, ha nem tudom meg azonnal, mi fog történni, így muszáj volt egyhelyben kiolvasni; éjjel 2-re sikerült. Onnantól már nyugodtan kapcsoltam le a villanyt. (És reggel úgy éreztem magam, mint akit megvertek.)
A sztori. Kezdés: London, 1970-es évek. Adott egy srác, Frank. Ír származású, vallásos, katolikus családi háttérrel. Már tízéves korában azon gondolkodik a templomban ülve a misén, hogy mi értelme az egésznek, majd döntést hoz: többé nem hisz Istenben. Gyatra érettségi után bekerül a teológiára Oxfordba, mert oda érdeklődés híján minden hülyét felvesznek (ld. Frank). A három év elteltével nem tudja, mit kezdjen magával, a többezres lemezgyűjteményén kívül kb. semmi nem érdekli. Logikusan végiggondolja a dolgokat, és úgy dönt, papnak áll. Elég jóképű lévén már kicsajozta magát Oxfordban, de nem találta meg az igazit, valószínűleg nem is fogja, nem akar megnősülni, nem szeretne gyerekeket, szóval jónak tűnik a biztos egzisztenciát jelentő papi pálya. Kiemelkedő eredménnyel végzi el a hatéves képzést, felszentelik, majd pár év múltán plébánosi kinevezést kap. Sikeres, okos, lelkes, jó prédikátor, igazi példakép lesz belőle. Szeret segíteni másoknak, összehozni az embereket, közösséget kovácsolni, jótékonykodni. Szokatlan módszerekkel, például taxizással gyűjti a pénzt, amiből fejlődik az egyházközség. Jól érzi magát, szereti a munkáját, kiteljesedett a hivatásában – leszámítva azt az apróságot, hogy nem hisz Istenben.
És akkor egyik nap a taxijába huppan Sarah, a csinos, fiatal reklámmenedszer, akivel gyakorlatilag azonnal egymásba szeretnek, de ezt mind a ketten tagadják saját maguk előtt a végsőkig. Mert a pap fogadalmat tett, tehát tabu. Na, és innen jön a nagy izgalom, hogy akkor végül is mi fog történni??? Mert nehogy azt hidd ám, hogy ilyen háttérrel (ti. Isten-nem-hit) egyértelmű a végkimenetel: hogy Frank atya kilép a papságból és boldogan él Sarahval az idők végezetéig (meg majd jól elkárhozik szörnyűséges tettéért). Na, mi lesz a vége? Kilép? Nem lép? Burke olyan ügyesen csinálja, hogy az olvasó végig nem lehet biztos abban, amiről azt gondolja, hogy biztos benne. Abban, hogy Frank tutira kilép a végén. És rohadék leszek, nem fogom elárulni. 😀
Keményvonalas katolikus ne olvassa ezt a könyvet.
A Da Vinci-kód jutott eszembe, és elgondolkodtam a párhuzamon, és azon, vajon melyik a “veszélyesebb”? Brown regénye egy ideológiát ás alá, de Burke könyve az egyénen, a hétköznapin keresztül piszkálja meg a hitvilág kikezdhetőségét. Nem ír semmi közvetlenül megbotránkoztatót, csak egy pap istenhitét és személyes életét teszi átlátszóvá, és mutat meg olyasmiket, amik fogadalommal elkötelezett emberek számára nagyon is életszerű próbatételek lehetnek. Kicsit a lelket boncolgatja a maga abszurd humorával és könnyedségével, míg Brown a valóságosba szövi bele a logikusnak ható fikcióit, így az összeesküvés-elméletekre fogékony jónép meginoghat. De mindkét író műve a regény műfaja. És innentől kár bármit is magyarázni. Akit érdekel a vallás ilyen megközelítésben, annak tetszhet ez is, az is.
Nekem tetszett. És bevallottan nem elsősorban a témája miatt, hanem a szöveg megalkotása miatt, bár a címe volt az, ami a kezemhez ragasztotta ezt a könyvet polcrendezés közben. De akármiről szólhat egy regény, ha vacakul van megírva, teljesen mindegy. De Paul Burke jól ír. És remekül kibontotta ezt a sztorit. Az, hogy tabuban kotorász, egy másik dolog.