Frida füveskönyve – a regény
Elolvastam Haghenbeck Frida füveskönyve című regényét. Annyira magával ragadott, hogy utána hetekbe telt, mire új könyvbe tudtam kezdeni. Meg sem tudom mondani, mi fogott meg benne annyira, hiszen egy életrajzi elemeket alapul vevő elmés fikcióról van szó, amely az ételek és a főzés köré épül fel. Minden fejezetbe ügyesen bele van szőve az étkezés, majd a fejezetek végén az említett fogások receptje található. Ha valakinek kedve támad mexikói ételeket készíteni, és be is tudja szerezni hozzájuk az alapanyagot, akkor végigfőzheti az egész könyvet. Én vegetáriánus vagyok, engem nyilván a húsmentes kaják és a desszertek fogtak meg. Mivel könyvtári a könyv, visszavittem már, de erősen gondolkodom rajta, hogy megveszem.
Frida Kahlo személyisége nagy hatást tett rám, de nem most, hanem már évekkel ezelőtt, amikor először találkoztam a nevével és a műveivel egy képzőművészeti monográfiában. Idén év elején a Nemzeti Galéria belengette, hogy nyáron Kahlo-kiállítás nyílik, figyelemmel kísértem az előkészületeket, amióta fülembe jutott a hír. A megnyitó megvolt amúgy július 7-én, már dörzsölöm a tenyerem, mikor jutok oda. De úgy ám, hogy minden képnél nyálcsorogva állhatok, ameddig bele nem fáradok, szóval ne sürgessen senki. Páran a családból és barátok közül kitalálták, hogy mehetnénk együtt, de mondom, nem biztos, hogy jól járnának velem. Legalábbis, ha nem akarnak idegbajt kapni, akkor lehet, érdemes hagyni engem. 😀
Az olvasós fb-csoportba nemrég valaki berakta, hogy ezt a könyvet olvassa. Persze azonnal rohantam a könyvtárba, éppen elérhető volt. Kb. egy hét alatt felzabáltam. Na, ennyire tetszett. Nem tudom, akkor is lenyűgözött volna-e Haghenbeck, ha nem Frida a főhőse, de így ütött. Jó volt olvasni! Szépen követik egymást a mondatok, események, olyan mexikói, jól átadja a hangulatot. Szinte hallom a mariachik muzsikáját, és Frida énekét, látom magam előtt az ecsetvonásokat a vásznon, ahogy Frida önmagát festménnyé varázsolva viseli a tehuanai ruhákat, ékszereket, fejdíszt. Nemcsak viseli, hordja. Benne vagyok nyakig a zűrös szerelmi kapcsolataiban Diegóval és ilyen-olyan szeretőkkel. Érzem az ételek, a fűszerek illatát, ízét. Ez a regény az ember összes érzékére hat! Azt hiszem, ez benne a zseniális. A valós eseményeket úgy turbózza fel a fikcióval, a Halállal kötött egyezséggel és ennek velejáróival, hogy megfordul az ember fejében, hogy Frida életébe és művészetébe ez a valóságban is simán beleférhetne. Frida sem találhatott volna ki jobbat! Jól értett a valóság ferdítéséhez: nézzük csak saját megmásított születési dátumát, amit a mexikói forradalom tiszteletére 1907 helyett 1910-re tett át önkényesen, vagy családjának nem létező magyar származására utalva stb.
Egyébként mostanában az első magyarországi kiállítás körüli felhajtás miatt kezd egyfajta popkultusz épülni köré, közhelyessé válik, értitek. A csapból is ő folyik, már gondosan elzárom. (Úgy értem, nem olvasok már el semmit.) Túltolták, nekem már túl sok.
Próbálom megfejteni magamban, mi vonz benne. Mert azzal, hogy ateista, kommunista, biszexuális, és benne van egy minden szempontból megbetegítő házasságban, nem tudok azonosulni. Az, hogy borderlein személyiség, már csak hab a tortán. A művészete nyilvánvalóan a rengeteg testi-lelki szenvedésből táplálkozik, a festést is azért kezdi el, hogy a hajszál híján halálos buszbalesete miatti ágyban töltött hónapok alatt ne unatkozzon. Így válik szenvedéllyé ez a tevékenység, az meg mázli, hogy Diego olyan anyagi hátteret biztosított számára, amelyben ez a szenvedély kibontakozhatott, és végül világhírűvé tette őt. De nem kizárólag a festményei. Ez a nő a személyisége és az őszintesége révén vált azzá, aki. Egy olyan korban, amikor minden, nőket körülvevő tabut ledöntött akaratlanul kizárólag azzal, hogy kifestette magából a kínjait. Nem akart ő senkinek, semminek megfelelni, csak ventilált. Ez felkeltette az emberek érdeklődését, és tart mind a mai napig. És sosem múlik el. Ha Frida látná, micsoda ikonná vált… hm… lehet, nem is csodálkozna. 😉