Ahol a folyami rákok énekelnek

Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek.
A regény, ami körülbelül egy évvel ezelőtt felrobbantotta a NIOK-csoportot.
A regény, aminek az első hazai kiadása hetek alatt elfogyott a könyvesboltokból.
A regény, amit az olvasók tavaly rommá kerestek a könyvtárban, de nem volt (még) meg.
A regény, ami az olvasók szavazatai alapján Fehérvár kedvenc könyve lett 2020-ban.
És végül: a regény, aminek hatására az “azonnal akarom a polcomra”-érzéstől hamar eljutottam a “már csak azért se”-érzésig, akkora felhajtás volt körülötte. Mire végre felbukkant a könyvtár állományában, az elutasítás újra a kíváncsiságnak adott helyett bennem.

Nagyon szép regény ez. Szívszorító történet egy kicsi lányról, Kyáról, aki magára maradt, aki egyedül él túl és nő fel az észak-amerikai lápvidéken, miután a családja elpárolgott körüle. Ügyesen kicsusszan a bürokrácia markából ti., hogy iskolába járjon), saját lábra áll, de megtapasztalja a kirekesztettséget, mert a közeli falu lakói segítségnyújtás helyett gyanakodva néznek rá, mintha vadember lenne. Idővel csodaszép felnőtt nővé válik, lesz egy-két barátja, lesz szerelme is, megtanul írni-olvasni, a láp tudósává válik, könyvei jelennek meg. De mindvégig megmarad a titokzatos “lápi lánynak”, aki megtartja a távolságot az emberektől. Egy gyilkosság (vagy talán baleset, senki nem tudja) kapcsán perbe fogják, meghurcolják. És a történet végén olyan fordulat következik, ami nélkül talán szimplán egy gyönyörűen megírt regény lenne, amin mosolyog az ember az utolsó mondat után, így viszont bevájja magát a napi gondolatok közé. Hetek múlva is elő-előbukkan a sztori és követeli magának a helyet, ad bőven gondolkodnivalót. És ez az, ami Owens könyvét az irodalmi tenger felszínére emeli.

Az írónő születési neve Cordelia Dykes, 1949-ben született, zoológus, és ez az első regénye. Bár gyermekkora óta vonzotta az írás, diákként pályázatokon is nyert, mégis a természettudomány, a biológia és zoológia lett a kutatási területe. Férjével, Mark Owens-szel, aki szintén zoológus, évekig figyelték a Kalahári sivatag élővilágát, cikkeket, tanulmányukat publikáltak. Aztán Delia 2018-ban megjelentette ezt a művet, ami Reese Witherspoon könyvklubjának köszönhetően rövid idő alatt egyenesen száguldott világszerte a bestsellerlisták élére.

Hihetetlen finomsággal és szeretettel megírt könyv, áthatja az írónő természet iránti tisztelete és hivatástudata. Gyönyörűen mutatja be a lápvilágot, benne Kyát, aki szinte eggyé forr ezzel a sajátos hellyel. Amikor azt hinné az ember, aki jórészt az előfeltevéseiből, általános iskolai hézagos tanulmányaiból és a környezetismeret tankönyvének kopott illusztrációiból indul ki, hogy ez egy mocsaras, bűzös, gyér vidék, kiderül, hogy éppen az ellenkezője. Tele van élettel: a tengerbe igyekvő, zegzugos torkolati labirintusokkal, a csermelyek fölé nyúló növényzettel, színes állatvilággal, az időjárás változásaival. Nagyon van hangulata! És a lány sorsán nagyon lehet izgulni. Persze, hogy sírtam a végén.

Ha van bennetek előítélet a túlzott felhajtás miatt, tegyétek félre és olvassátok el ezt a regényt, tényleg jó!

Idézetek

“Igen, zátonyra futottunk, de mit tettünk mi, lányok? Viccet csináltunk belőle, nevettünk rajta. A lánytestvérek, a barátnők már csak ilyenek. Összetartanak, még a sárban is, a sárban főleg.” (118. oldal)

“Aki bármit el tud olvasni, az bármit meg tud tanulni. Csak rajta áll.” (158. oldal)

“Megérinteni valakit annyit jelent, hogy az ember egy részét odaadja másnak, és azt a részt soha többé nem kapja vissza.” (187. oldal)