Best of Manson és az ő belesz*rós könyve

Az ugye alapszabály, hogy könyvtári könyvbe nem firkálunk, jobban vigyázunk rá, mintha a sajátunk lenne. Könyvtári könyvben öntapadós cetlikkel jelölgetek, sajátban ceruzával. Ahol értékes gondolatra bukkanok, oda beteszek egy jelölést, aztán ha kiolvastam a könyvet, jegyzetelek. (Vagy nem. Mikor hogy. 😀 )

Mark Manson: A lesz*rom rafinált művészete című könyvében elég sűrű cetlierdő keletkezett, kiírtam a gondolatokat, megosztom itt. Ő megmondja, bele az arcba, válogatatlan szavakkal. Helyenként észosztós, az embernek olyan érzése van, ez a pali azt képzeli, csak neki lehet igaza. Lehet. Csak hát igaza van…

Figyelj, a helyzet az, hogy egyszer mind meghalunk. Tudom, ez nyilvánvaló, mindössze emlékeztetni akartalak, ha netán elfelejtetted volna. Te és az összes ismerősök halandók vagytok; az itt és az ott közötti kurta időszakban korlátozott mennyiségben állnak rendelkezésetekre a dolgok, amikből érdemes ügyet csinálni. Nagyon kevésből érdemes. És ha te összevissza, válogatás nélkül ügyet csinálsz mindenből, és mindenkiből – akkor bizony el fogok kúrni az életed. 18-19. oldal

Akárhova megyünk, vár ránk egy nagy kupac szar. Ami tökéletesen rendjén való. A lényeg nem az, hogy miként pucoljuk meg magunkat a szartól. A lényeg az, hogy megtaláljuk a szart, amivel szívesen elbajlódunk. 22. oldal

Azon egyszerű okból szenvedünk, mert a szenvedés biológiailag hasznos. A természet kedvenc ösztökéje a változtatásra. Úgy fejlődtünk, hogy mindig legyen bennünk bizonyos fokú elégedetlenség és bizonytalanság, mert a kissé elégedetlen és bizonytalan ember dolgozik a legtöbbet az újításért és a túlélésért. Úgy vagyunk bedrótozva, hogy elégedetlenek legyünk azzal, amink van, és csak azzal legyünk elégedettek, amink nincs. Ez az örökös elégedetlenség szavatolta, hogy fajunk harcoljon, iparkodjon, építsen és hódítson. Úgyhogy a bú és a baj nem a törzsfejlődés gikszere, hanem emberi adottság. 32-33. oldal

A döntések, amelyeket értelemmel nem fegyelmezett megérzések alapján hoznak, szinte mindig kutyaütők. Tudod, kik alapozzák egész életüket az érzelmekre? A hároméves srácok meg a kutyák. És tudod, mit csinálnak még a hároméves srácok és a kutyák? A szőnyegre kakálnak. 40. oldal

Mert a boldogság harcot igényel, ugyanis a problémákból nő ki. A boldogság nem nő a földből csak úgy, mint a boglárka meg a szivárvány. Az igazi, komoly, életre szóló teljességet és értelmet azzal kell kiérdemelni, hogy megválogatjuk és irányítjuk a harcainkat. 42. oldal

Lélegzetelállító külsőt akarsz, de nem kapod meg, hacsak el nem fogadod a kínokat, és a fizikai stresszt, hacsak be nem költözöl az edzőterembe, hacsak nem számlálgatod a kalóriákat, hacsak nem babaházi tányérkákra alapozod az életed.
Saját vállalkozást akarsz, de nem leszel sikeres vállalkozó, hacsak meg nem tanulod értékelni a kockázatot, a bizonytalanságot, az ismétlődő kudarcokat, az eszelős hajtást valamiért, amin talán semmit sem keresel.
Partnert, házastársat akarsz, de nem találsz senki csodálatosat, ha nem tanulod meg értékelni a hervasztó elutasításokkal járó érzelmi viharokat, a felgyűlő, de soha ki nem süthető szexuális feszültséget, és a réveteg bámulást a telefonra, ami nem, és nem szólal meg. Ez mind benne van a szerelmi játékban. Nem győzhetsz, ha nem játszol.
A sikert nem a „Mit akarsz élvezni?” kérdés dönti el, hanem a „Mit akarsz elszenvedni?” A boldogság útja tele van szarkupacokkal és szégyennel.
Valamit választanod kell. Fájdalommentes élet nincs. A világ nem csak rózsamezőkön legelésző egyszarvúkból áll. Az élvezet a könnyű kérdés, amire gyakorlatilag mindenki ugyanazt válaszolja.
Viszont az érdekesebb kérdés a fájdalom. Melyik válfaját óhajtod elszenvedni? Ez a nehéz kérdés, a fontos kérdés, az a kérdés, amely eljuttat valahová. Ez az a kérdés, amely megváltoztathat egy szempontot, egy életet. Ettől leszek én én, te pedig te. Ez határoz meg, választ el, és végső soron hoz össze ismét bennünket. 42-43. oldal

Az önismeret olyan, mint egy hagyma. Több rétege van, és minél többet hántunk le, annál valószínűbb, hogy a legalkalmatlanabb pillanatokban sírva fakadunk. 74. oldal

Majmok vagyunk. Rendkívül kifinomultnak hisszük magunkat a kenyérpirítóinkkal és a méretre csináltatott cipőinkkel, de akkor is csak egy csapat kiglancolt majom vagyunk. Mivel pedig majmok vagyunk, ösztönösen másokhoz mérjük magunkat, és versengünk a rangért. Nem az a kérdés, hogy másokhoz mérjük-e magunkat, hanem hogy milyen alapon mérjük. 81. oldal

Az élvezet nem oka, inkább velejárója a boldogságnak. Megfelelő értékrend és mérce esetén az élvezet csak melléktermék. 86. oldal

Noha van abban valami, hogy „maradjunk a napos oldalon”, igazság szerint az élet néha szar, és a legegészségesebb, amit tehetünk, hogy ezt elismerjük. 87. oldal

Hosszú távon a maratont lefutni nagyobb öröm, mint felfalni egy egész csokoládétortát. Gyereket felnevelni nagyobb öröm, mint a videojátékot nyomkodni, nadrágszíjat összehúzni, és barátokkal közös kisvállalkozást elindítani nagyobb öröm, mint új számítógépet vásárolni. Ezek a tevékenységek sok stresszel járnak, fáradságosak és gyakran kellemetlenek, valamint folyamatosan szállítják a problémákat, ennek ellenére életünk legjelentőségteljesebb és legboldogabb pillanataival ajándékoznak meg. Kínnal, harccal, sőt haraggal és reménytelenséggel járnak – ám amint egyszer megvalósítottuk őket, párás szemmel idézzük fel emléküket az unokáknak. Ahogy Freud mondta: „egy napon, ha majd visszanézünk, a küzdelem éveit látjuk a legszebbeknek.” 88-89. oldal

Azok az emberek, akik rettegnek attól, hogy mások miket gondolnak róluk, valójában mindig attól rettegnek, hogy azokat a rohadt dolgokat kell látniuk mások szemében, amiket ők gondolnak magukról. 90. oldal

Minél inkább hajlandók vagyunk felelősséget vállalni az életünkért, annál nagyobb hatalmunk lesz felette. Ha elfogadjuk, hogy felelősek vagyunk a problémáinkért, megtettük az első lépést a megoldásuk felé. 99-100. oldal

Amilyen elszörnyedéssel tekintünk mi vissza a félezer éve élt emberek elképzeléseire, úgy fog nevetni rajtunk és bizonyosságainkon a félezer évvel utánunk következő nemzedék. Kinevetnek bennünket, amiért hagytuk, hogy a pénzünk és a foglalkozásunk határozza meg az életünket. Kinevetnek bennünket, amiért féltünk kimutatni megbecsülésünket a legfontosabb dolgok iránt, viszont agyonmagasztaltunk tökéletesen érdemtelen közszereplőket. Kinevetik rítusainkat, babonáinkat, aggályainkat és háborúinkat; csak hápognak majd a kegyetlenségünkön. Tanulmányozni fogják művészetünket, és vitatkoznak a történelmünkön. Olyan igazságokat tudnak majd rólunk, amelyekről nekünk most még sejtelmünk sincs.
És ők is tévedni fognak. Csak nem akkorákat, mint mi. 121-122. oldal

A bizonytalanság a fejlődés és a haladás alapja. Aki azt képzeli, hogy mindent tud, semmit sem tanul. Kizárólag akkor tanulhatunk, ha tudjuk valamiről, hogy nem tudjuk. Minél inkább beismerjük a tudatlanságunkat, annál több esélyünk lesz a tudásra. Értékeink tökéletlenek és hiányosak. Teljesnek és tökéletesnek hinni őket veszélyesen dogmatikus gondolkodásmódra vall, amelynek következtében azt fogjuk gondolni, hogy előjogaink vannak, és kerüljük a felelősséget. Problémáink megoldásához előbb el kell ismernünk, hogy helytelenül jártunk el és gondolkodtunk. Ha igazán változtatni vagy fejlődni akarunk, akkor nyitottnak kell lennünk a hibáink elismerésére. 136. oldal

Van számotokra egy jó és egy rossz hírem: a problémátok nem nevezhető sem egyedinek, sem különlegesnek. Ezért olyan felszabadító érzés elengedni.
Létezik egyfajta énközpontúság, amely az ésszerűtlen bizonyosságon alapuló félelemből fakad. Ha feltételezed, hogy a te géped fog lezuhanni, vagy a te ötleted a legnagyobb ostobaság, amelyen mindenki nevetni fog, vagy hogy téged szemelnek ki csipicsirkének, akit mindenki gúnyol vagy levegőnek néz, lényegében azt mondod magadnak: „én vagyok a kivétel; senkihez sem vagyok fogható; én másfajta és különleges vagyok.”
Ez a legtisztább nárcizmus. Érzésed szerint a te problémáid megérdemlik, hogy másképp kezeljék őket, hogy a te problémáidnak van valami különleges matematikájuk, amely nem engedelmeskedik az anyagi világ törvényeinek.
Javaslom, hogy ne légy se egyedi, se különleges. Inkább az értékrendedet fogalmazd újra világos, körülhatárolható és evilági mérték mentén! Ne egy feljövőben lévő sztárhoz, vagy egy fel nem fedezett zsenihez és ne is egy megtiport áldozathoz vagy egy lehangoló csődtömeghez mérd magad, hanem valami egyszerűbb személyiséghez: egy diákhoz, egy partnerhez, egy baráthoz, egy alkotóhoz.
Minél szűkebb és rendhagyóbb körből választasz magadnak identitást, annál inkább úgy érzed, hogy minden összeesküszik ellened. Éppen ezért határozd meg magad minél egyszerűbben!
Ez gyakran azt jelenti, hogy búcsút kell venned az önmagadról alkotott grandiózus képeidtől, miszerint egyedülállóan intelligens, vagy látványosan tehetséges, vagy lélegzetelállítóan szépséges vagy, esetleg olyan gyalázatosan elbántak veled, amit mások el sem képzelhetnek. Ugyanakkor le kell mondanod arról, hogy előjogaid lennének, és nem képzelheted, hogy bármivel is tartozik neked a világ. Le kell mondanod az eufóriáról, amellyel éveken át feldobtad magad, és el kell szenvedned az elvonási tüneteket, ugyanúgy, mint a drogosnak, aki lejön a szerről, de hidd el, sokkal jobban leszel a végén! 140-141. oldal

Előbb-utóbb a legtöbb ember elér arra a pontra, ahol félni kezd a bukástól, ahol ösztönösen kerüli a kudarcot, és ahhoz ragaszkodik, ami az orra előtt van, vagy amit már megtanult. Ez pedig sorvasztó és fojtogató. Akkor lehetünk sikeresek valamiben, ha vállaljuk a bukást. Ha nem vagyunk hajlandóak orra esni, nem vállaljuk a sikert.
A félelem a kudarctól főleg a silány értékrendből fakad. Például, ha az a mércém, hogy „minden szembejövővel meg kell szerettetnem magam”, akkor szorongani fogok, mert a kudarcot itt 100%-ban mások tettei határozzák meg, és nem a sajátjaim. Mivel nem én irányítok, az érdemem ki van szolgáltatva mások ítéletének. 150-151. oldal

Az utazás páratlan eszköze a jellem fejlesztésének, mert kiszakít a saját kultúrádból, és megmutatja, hogy a másik társadalom egészen más értékrend szerint élve is működik, minden önutálat nélkül. Ez a találkozás a másfajta kulturális értékekkel és mércékkel arra kényszerít, hogy vizsgáld felül a saját életedet, és vedd fontolóra, hogy talán nem is okvetlenül a tiéd a létezés legjobb módja. 167. oldal

Ha igazán értékelni akarsz valamit, akkor ne törődj mással! Az életnek van olyan öröme és értelme, amelyet csupán akkor érhetsz el, ha évtizedeken át egyetlen kapcsolatba, egyetlen mesterségbe, egyetlen foglalkozásba ruházol be. Ez a több évtizedes beruházás kizárólag akkor lehetséges, ha elutasítod az alternatívákat. 169. oldal

„Meg fogunk halni mind egy szálig” – írta Bukowski. „Micsoda cirkusz! Már ettől az egytől szeretnünk kéne egymást, de nem. Agyonrémítenek és lelapítanak az élet banalitásai; megesz bennünket a semmi.” 203-204. oldal